Filmforgatás, kikapcsolódás és csapatépítő program egyben! Már több mint 10 éve, hogy kitaláltuk és azóta is fejlesztjük a filmforgatás-tréninget, immáron közel 100 megrendelő örömére. Az elmúlt évtizedben megtartott tréningjeink száma meghaladja a 120-at, melyek során a résztvevők több mint 200 filmet készítettek. A program sikere töretlen! A visszajelzések alapján nyilvánvaló számunkra, hogy miért minket választanak a megrendelőink.

Képzett és tapasztalt, mozifilmekben dolgozó filmesek végzik az operatőri munkát és a vágást, így a résztvevők számára az elkészült kisjátékfilmek minden alkalommal igazi meglepetést nyújtanak.

A tréningen rengeteg jelmez áll rendelkezésre a szereplők számára: különleges ruhák, kalapok, parókák, kiegészítők, egyéb kellékek. A jelmezek ötleteket adnak a résztvevőknek a karakterek megírásában, segítséget nyújtanak a szerepek megformálásában, és nem utolsósorban gondoskodnak az oldott hangulatról.

A profi filmeseken kívül trénerek is dolgoznak a csapatokban, akik segítenek a résztvevők mozgatásában, motiválásában. A filmes szakembereknek így csak a filmezés technikai részére kell koncentrálni.

A csapatok (maximum 20 fő/csapat) 1-1 filmet készítenek el. Egy tréningen maximum 60 fős csoporttal dolgozunk, 3 x 20 fős csapatokban, így a csapat minden tagja aktívan részt tud venni a programban.

Minden filmünk egyedi, nincs két egyforma történet. A csapatok maguk írják meg a forgatókönyvet. A műfaj bármi lehet: vígjáték, akció, horror, sci-fi vagy akár ál-dokumentumfilm. Nincs két egyforma történet, a csapat tagjai (tapasztalt dramaturg szakmai vezetésével) maguk írják a forgatókönyvet.


A forgatás és utómunka során képzett operatőrök és vágók állnak a csapat rendelkezésére, és gondoskodnak róla, hogy az elkészült filmek a premier során igazi mozi-élményt nyújtsanak.

A forgatókönyvírással és forgatással eltöltött mozgalmas és vidám nap után este kerül sor a premierre és a díjátadó Oszkár-gálára. Az elkészült filmeket a csapatok adathordozón (pendrive) hazavihetik, hogy később is felidézhessék a nagy kalandot.

Néhányan, akik már részt vettek nagysikerű filmforgatás tréningjeinken: Alpiq, Axa Biztosító, Bourns, Brother, Dunaújvárosi Főiskola, Erste Bank, Fashion Days, FCI Connect, Flextronics, GE, Galika, Goodwill Pharma, Ingram Micro, K&H Bank, Montivíz, Nestlé Purina, Pet-Hungária, Prémium Egészségpénztár, Raiffeisen Bank, Ricoh, Reckitt Benckiser, Top Bróker, Transintertop, T-Online, TV-2, Vodafone.

Létszám: Maximum 60 fő.
Helyszín:
 Bárhol megtartható, ahol a szükséges technikai feltételek adottak.

vagy: Hotel Orchidea – LipótVillapark – Várgesztes

Filmforgatás tréning

Bemutató videónk

Mit mondanak, a résztvevők miután távoznak?

Fantasztikus élmény volt, a közösen elkészített film, közelebb hozta egymáshoz a csapattagokat. A forgatókönyvírás és a forgatás alatt rengeteget nevettünk. Hetekig szólítottuk egymást, a filmezés során választott művésznevünkön. Remekül szórakoztunk, sikerült egy nem hétköznapi tréningen részt vennünk. A nap fénypontja a film premier és az azt követő Oszkár gála volt, alig bírtuk kivárni. A filmes kollégák nagyon profik, kedvesek és segítőkészek voltak. Nagyon jó ötlet volt, hogy az operatőri munkát és a vágást profik végzik, így tényleg olyan lett, mint egy igazi film. Nagyon jól szervezett és profi módon felépített csapatépítő program volt. Eltűntek a cégen belül meglévő, osztályok közti ellentétek. Másik oldaláról is megismerhettem X-et. Jó volt látni, hogy sokan megnyíltak, felszabadult volt a csapat. Kieresztették a kollégáim gőzt.

Csapatépítő program – filmforgatással tréning előnyei

A szolgáltatás, a csapatépítő tréningek terén nagyon hatékony. Képes nagy létszámú csapatot mozgatni, szórakoztatni, ezáltal közelebb hozni egymáshoz az embereket. Segít abban, hogy más oldalról is megismerjék a kollégákat.

A tréninghez kapcsolódó szolgáltatások

Teljes rendezvény megszervezése: programkialakítás, helyszínre javaslatok, teljes megszervezés, szállítás, szállás, étkezés, tréningen kívüli programok összeállítása, elégedettség mérés, utánkövetés.

Milyen különlegesség van az Atlantis Child Trainer filmforgatás tréningjében?

Ezzel a tematikus és egyedi felépítésű tréninggel, mi jelentkeztünk elsőként a magyar piacon, 2004-ben. Ezáltal a legnagyobb tapasztalattal és referenciákkal rendelkezünk. Profi filmesekkel dolgozunk. A filmek bemutatásához, saját technikát használunk, projektort és hangfalakat. Profi szakemberek dolgoznak, mindenki a saját területén. A tréner moderál, facilitál; a porofi operatőr kezeli a kamerát, profi vágó vágja a filmet.

Miben más, mint a többiek?

Trénerek segítik a profi filmesek munkáját. Saját magunk viszünk jelmezeket, ruhákat és egyéb kiegészítőket. Maximum 3 filmet készítünk, egy csoportban max. 20 fős létszámmal. A csapatépítő program 1 napos. Az operatőri munkát és a vágást profi filmesek végzik. Minden tréner 35 év feletti és jelentős tapasztalattal rendelkezik.

Milyen  áron dolgozunk?

Az áraink a profizmus és a tapasztalat ellenére, a piacon jelenleg átlagosnak számítanak. Az árak függenek attól, hogy hány film készül, azaz hány szakemberre van szükség.