A hiánypótló képzés: Középvezetői Akadémia

Hiánypótló?

Hiszen annyiféle vezetői képzés létezik. Miben más egy középvezetői képzéssorozat?
Például abban, hogy sorozat. Elindul egy felmért alapszintről és emészthető lépésenként eljuttat egy tudatos vezetői funkciókat ellátó gyakorlatig.
Természetesen ezért ritka, hiszen sok anyagi és termelésből kivont munkaóra áldozattal jár. Ugyanakkor megéri, mert növeli a munkavállalói elégedettséget, a motivációs szintet, csökkenti a fluktuációt, ezáltal csökkenti az új munkatársak integrálásával, fejlesztésével járó kockázatokat és költségeket.

Karrierút

Szerencsére volt alkalmunk együttműködni olyan cégekkel, akik felismerték ezt és jó néhány általunk képzett középvezető még feljebb léphetett a vezetői hierarchiában.
Egy jól felépített vállalat karrier út programmal is rendelkezik, amely nem csak papíron létezik. A cégnél kiemelkedő minőségű munkával eltöltött időt, nem csak a bérezéssel, hanem a feladat és felelősségi körök növelésével, szakértői, vagy alkalmasság esetén akár vezetői státusszal jutalmazzák.
Néha sajnos előfordul, hogy a szakértelem díja a vezetői státusz, ami alkalmatlanság esetén jutalmazóra és jutalmazottra is visszaüt és a szándékokkal ellentétes hatást vált ki.
A mögöttünk lévő tapasztalatok birtokában elmondhatjuk, hogy van néhány tipikusnak nevezhető probléma, mely közös a frissen vezetői szerepbe kerülő munkatársakban.
Az eddig irányított attitűdből, irányítóiba kerül, ráadásul olyan személyeket kell irányítania, akikkel korábban egy hierarchikus szinten volt. Nincsenek vezetői módszertani, és kommunikációs ismeretei. Erősen hat a felettes vezető mintája.

Hogyan fogadtassam el magam? Mit és hogyan kell csinálnom vezetőként?

Középvezetői, műszakvezetői akadémiánkon 2 napos etapokban, nagyon sok gyakorlattal fűszerezve összeszedjük a vezetői elfogadtatás, kommunikáció lépéseit, felépítjük a résztvevő személyiségéhez legközelebb álló vezető képet. Semmit nem veszünk evidenciának, minden gyakorlati vezetői feladaton végigmegyünk és csak akkor lépünk tovább, ha a hallgató választ kapott a miért és hogyan kérdéseire. Minden etap elején átismételjük az előzőkben tanultakat és megbeszéljük a gyakorlatba való beépülés tapasztalatait. A felmerült akadályokra közösen dolgozunk ki megoldásokat.
Végül, a képzés súlyát növelendő a sorozat zárásaként a résztvevők minősítő vizsgát tesznek, melyben számon kérjük az elsajátított ismereteket.
Tréneri szempontból nagyszerű feladat a Középvezetői Akadémia. A résztvevők fejlődése látványos, nagyon hálásak a kapott ismeretekért és örülnek, hogy végre őszintén beszélhetnek problémáikról, miközben megnyugodva tapasztalják, hogy sorstársaik is küzdenek ezekkel.
Bízom benne, hogy a gazdasági helyzet javulásával egyre több vállalat tud beruházni ennek a vezetői rétegnek a biztosan megtérülő fejlesztésére.

Czakó Károly

blog-a-hiánypótló-képzés