Egy csapatépítő tréner, tulajdonképpen színész is

Átváltozó művész, amit persze, saját magának köszönhet. Napról-napra azon töri a fejét, amikor a szupermarketben jár, a bankban vált pénzt vagy a gyermekét viszi az iskolába, óvodába, hogy bizonyos szituációkra az emberek hogyan reagálnak? Egy-egy adott párbeszédben miként lehet meglepni a tárgyalófeleket? Amikor a tréner valami újat lát: raktároz, memorizál, hogy később több társával együtt már azon törjék fejüket, mely elemeket hogyan lehetne belecsempészni a feladatokba. A legnagyobb kihívást, talán számomra ez jelenti, de ilyenkor fut végig rajtam az a bizsergető érzés, hogy itt valami jó van születőben. Annyi, de annyi ötlet futott már végig rajtam, hogy már számon tartani is nehéz, de az biztos, hogy az elmúlt években – mióta trénerként is kipróbálhattam magam – voltam már kém, rendező, színész, sportriporter, hollywoodi sztár, kommentátor, csapatvezető, életmentő.

Szertartások a tréning előtt

Amikor elérkezik a tréningnapja, már megvannak a magam szertartásos mozdulatsorai. Körbetekintek a tájon, ellenőrzöm, hogy minden fizikai feladat esetében a tárgyak a megfelelő helyükön vannak és ha mindezzel végeztem, jöhetnek a buszok. A hangos berregés és a kacajok zaját szeretem a legjobban és persze felfokozott várakozást. A velünk szemben álló csapat is vár valamit tőlünk és ez fordítva is igaz. Egy valódi kompromisszum köt össze bennünket. Az első feladatsor elvégzését követően már együtt lüktetünk a csapattal és olyan, mintha mi is munkatársak lennénk. Mintha alig várnánk, hogy holnap együtt menjünk a főnökhöz fizetésemelést kérni, mintha együtt kellene terveznünk a cég, jövő évi költségvetését, vagy ha mint, a karácsonyi ebéd főzését terveznénk, mint jó barátok. A nap végére, pedig valóban azzá válunk. Hiába “bújik” a tréner, különböző szerepek mögé, az esték feledhetetlen beszélgetéseinek köszönhetően a trénerek és a csapat között láthatatlan kötelék alakul ki, amely megmarad örökre és ez így is van rendjén, mert a csapatépítő tréner tulajdonképpen nem csak színész is.

Tomka Tivadar